Átoklátomás - Tymah

Mily sápadt, szürke, borús ég

Ily halott nem volt réges rég

S mily titokzatos, sûrû köd

Szörnyként kúszik a fák közt

Mily sötét, komor, csupasz fák

A köd titkait hallgatják

S az éj fagyos leple alatt

Varázsolják az álmokat

Fekszik a földön sok levél

Kikben a fák tudata él

S a köd fekete titkait

A föld mélyébe leviszik

A föld táplálja testemet

És köd járja át lelkemet

A teli hold homályos fénye

Az álmaim sötét ösvénye

Hol szövõdnek az álmaim

Ha felnyílnak a szemeim

A ködnek sápadt fonalából

S az ég bús szelének hangjából

S az erdõ sötét mélységébõl

S az ereimbe fagyott vérbõl

Qué cielo pálido, gris y nublado

no fue hace tanto tiempo

Y qué niebla tan densa y misteriosa

Se arrastra a través de los árboles como un monstruo.

Qué árboles oscuros, sombríos y desnudos

Escuchan los secretos de la niebla.

Y bajo el velo helado de la noche

Ellos evocan sueños

Hay muchas hojas en el suelo.

En quien vive la conciencia de los árboles

Y los negros secretos de la niebla

Es llevado a las profundidades de la tierra.

La tierra alimenta mi cuerpo

Y una niebla pasa por mi alma

La luna tenue de la luna llena

El camino oscuro de mis sueños

Donde mis sueños se entrelazan

si mis ojos se abren

Del pálido hilo de la niebla

Y del sonido de los vientos tristes del cielo

Y desde las oscuras profundidades del bosque

Y de la sangre congelada en mis venas