Psalmus hungaricus, Op. 13: Psalmus hungaricus (text read by Zoltan Kodaly) - Zoltán Kodály

Mikoron Dávid nagy búsultában

Baráti miatt volna bánatban

Panaszolkodván nagy haragjában

Ilyen könyörgést kezde ő magában

Istenem Uram!

kérlek tégedet

Fordítsad reám szent szemeidet

Nagy szükségemben ne hagyj engemet

Mert megemészti nagy bánat szívemet

Csak sívok, rívok nagy nyavalyámban

Elfogyatkoztam gondolatimban

Megkeseredtem nagy búsultomban

Ellenségemre való haragomban

Hogyha énnékem szárnyam lett volna

Mint az galamb, elröpültem volna

Hogyha az Isten engedte volna

Innét én régen elfutottam volna

Akarok inkább pusztában laknom

Vadon erdőben széjjelbujdosnom;

Hogynem mint azok között lakoznom

Kik igazságot nem hagynak szólanom

Éjjel és nappal azon forgódnak

Engem mi módon megfoghassanak

Beszédem miatt vádolhassanak

Hogy fogságomon ők vígadhassanak

Egész ez város rakva haraggal

Egymásra való nagy bosszúsággal

Elhíresedett az gazdasággal

Hozzá fogható nincsen álnoksággal

Gyakorta köztük gyűlések vannak

Özvegyek, árvák nagy bosszút vallnak

Isten szavával ők nem gondolnak

Mert jószágukban felfuvalkodtanak

Keserűségem annyi nem volna

Ha ellenségtül nyavalyám volna

Bizony könnyebben szenvedtem volna

Magamat attól megóhattam volna

De barátomnak azkit vélek volt

Nagy nyájasságom kivel együtt volt

Jó hírem-nevem, tisztességem volt

Fő ellenségem, most látom, hogy az volt

Keserű halál szálljon fejére

Ellenségemnek ítéletére

Álnokságának büntetésére

Hitetlenségnek kijelentésére

Én pedig, Uram, hozzád kiáltok

Reggel és délben, este könyörgök

Megszabadulást tetőled várok

Az ellenségtől mert én igen tartok

Te azért lelkem, gondolatodat

Istenben vessed bizodalmadat

Rólad elvészi minden terhedet

És meghallgatja te könyörgésedet

Igaz vagy Uram, ítéletedben

A vérszopókat ő idejökben

Te meg nem áldod szerencséjökben

Hosszú életök nem lészen a földön

Az igazakat te mind megtartod

A kegyeseket megoltalmazod

A szegényeket felmagasztalod

A kevélyeket aláhajigálod

Ha egy kevéssé megkeseríted

Az égő tűzben elbétaszítod

Nagy hamarsággal onnét kivonszod

Nagy tisztességre ismét felemeled

Szent Dávid írta az zsoltárkönyvben

Ötvenötödik dícséretében

Melyből az hívek keserűségben

Vígasztalásért szörzék így versekben

Cuando Dávid estaba en un gran problema

Estaría triste por su amigo.

Quejándose en su gran ira

Empezó a suplicar así a sí mismo.

¡Ay dios mío!

por favor

Vuelve tus santos ojos sobre mí

No me dejes en mi gran necesidad

Porque una gran pena consume mi corazón

Solo estoy gritando y llorando en mi gran baba

Estaba perdido en mis pensamientos

Me amargué en mi gran dolor

En mi ira contra mi enemigo

Si tan solo tuviera alas

Como una paloma, hubiera volado

Si Dios lo hubiera permitido

Me hubiera escapado de aquí hace mucho tiempo.

prefiero vivir en el desierto

En el desierto del bosque, déjame vagar;

como si viviera entre ellos

¿Quién no me deja decir la verdad?

Giran a su alrededor día y noche.

¿Cómo pueden atraparme?

Me pueden acusar por mi discurso

Para que se regocijen en mi cautiverio

Toda esta ciudad está llena de ira.

Con gran molestia el uno al otro

Se hizo famoso por la economía.

No hay engaño involucrado

A menudo hay reuniones entre ellos.

Las viudas y los huérfanos se vengan a lo grande

No piensan con la palabra de Dios

porque están envanecidos en sus riquezas

mi amargura no seria tanta

Si tuviera un vago como enemigo

Seguramente hubiera sufrido más fácilmente

Podría haberme salvado de eso.

Pero pensé que mi amigo tenía eso.

Fui muy amable con quien estaba

Tenía una buena reputación, tenía integridad.

Mi archienemigo, ahora veo que era

Que te caiga una amarga muerte

Al juicio de mi enemigo

Como castigo por su engaño

Para expresar incredulidad

Y yo, Señor, a ti clamo

Rezo por la mañana y al mediodía y por la noche

Estoy esperando la liberación de ti

Porque tengo miedo del enemigo.

Tú, mi alma, tu pensamiento

Pon tu confianza en Dios

Él te quitará todas tus cargas

Y él escucha tu súplica

Tienes razón, Señor, en tu juicio

Sanguijuelas en esos días

No los bendices en sus fortunas

No habrá vidas largas en la tierra

Todos guardan las verdades

Tú proteges a los justos

exaltas a los pobres

Subestimas a los arrogantes

Si lo haces un poco amargo

En el fuego ardiente, lo harás desaparecer

Lo sacarás de ahí en poco tiempo.

Lo elevas de nuevo a gran honor

San David escribió en el libro de los Salmos

En su quincuagésimo quinto elogio

De lo cual los fieles están en amargura

cantan así en poemas de consuelo